Hongkongot sokáig magától értetődő módon kezeltük. Mint adóparadicsomot. Mint Ázsia pénzügyi központját. Mint azt a helyet, ahol az alacsony adózás, a jogbiztonság és a globális pénzáramlás természetes egyensúlyban működik.

Ha valaki fejben már eljutott odáig, hogy a válás reális lehetőség, akkor az első valódi döntése nem a beadványokról szól. Hanem arról, kivel ül le először beszélni erről az egészről.

Egyetlen cég sem légüres térben működik. A márkák nem elszigetelt entitások, hanem annak a társadalmi és kulturális közegnek a részei, amelyben megszülettek és amelyből élnek. Az ügyfelek elvárásai, félelmei, értékei idővel változnak, és ezek a változások óhatatlanul elérik a vállalkozásokat is.

A kapcsolatok fejlesztése nem külön projekt, nem eszköztár és nem kommunikációs trükk. Sokkal inkább annak a felismerése, hogy a legtöbb üzleti döntés végső soron emberek között születik meg, nem táblázatokban és nem prezentációkban.

Amikor egy munkavállaló a közösségi médiában posztol a munkahelyéről, az első pillantásra ártatlannak tűnik. Egy jó hangulatú csapatfotó, egy lelkes mondat a "legjobb munkahelyről", néhány hashtag, amit már ezerszer láttunk. A legtöbb cég ilyenkor örül. Hiszen hiteles, személyes, nem kerül pénzbe, és látszólag mindenki nyer.

Szinte nincs olyan vállalkozás, amely ne pazarolna időt és pénzt.
A különbség nem az, hogy ki hibátlan, hanem az, hogy ki hajlandó észrevenni, hol szivárog el valami.

A kritikát senki nem szereti.
Nem azért, mert rossz emberek lennénk, hanem mert a visszajelzés mindig kockázatos: kiderülhet belőle, hogy valami nem úgy működik, ahogy gondoltuk.