Avagy miért nem a cégméreten múlik, hogy megéri-e jegyzetelni

(avagy a Tall Poppy-szindróma)

Figyelmeztető jelek, amiket nem érdemes figyelmen kívül hagyni.

És miért érdemes ezt komolyan venni a karrieredben

Két ritmus, egy dallam, közös hivatás.

Egy volt kollégámmal folytatott beszélgetés mélyen megmaradt bennem. Egy kávé mellett mesélt arról, mennyire kimerítő a munkája, de nem a túlórák vagy a határidők miatt.

A vezetés nem a népszerűségi verseny megnyeréséről szól, hanem a kényelmetlen és olykor kellemetlen döntések meghozataláról, amelyeket mások nem mernek vállalni. Ha a nehéz döntéseket kerüljük, mert kényelmetlenek vagy népszerűtlenek, akkor nem valódi vezetőként tevékenykedünk, csupán egy pozíciót foglalunk el. A jó vezetők tisztában vannak...

A karácsonyi céges buli minden évben ugyanarra a kérdésre fut ki: hol ér véget a munka és hol kezdődik a felelősség?

A tanácsadóválasztásnak nincs misztikuma.
A kérdés nem az, ki a "legokosabb", hanem az, ki az, aki valóban érti azt a működést, amelyben a helyzet megszületett.

A legtöbb vezető nem azért keres tanácsadót, mert gond lenne a képességeivel. Hanem azért, mert egy ponton túl belülről már nem lehet tisztán látni.

A Vezetés Alapja: Jövőkép és Inspiráció

A visszajelzés a munkahelyen furcsa műfaj. Mindenki tudja, hogy szükség van rá, mégis sokan kerülik. Vagy épp ellenkezőleg: túl gyorsan, túl élesen, túl későn mondják ki. A végeredmény gyakran ugyanaz: feszültség marad utána, nem előrelépés.

A vezetés folyamatosan kihívások elé állítja a vezetőt és a képességeit. Ezek a kihívások arra ösztönöznek, hogy próbára tegyük magunkat és megmutassuk, hogy meg tudunk valósítani valamit, ami nehéznek vagy akár lehetetlennek tűnik.