Mitől függhet egy fizetésemelés valójában?

Ha az ember rendszeresen olvas HR-szakmai cikkeket, feltűnik egy visszatérő állítás: a visszajelzés hiánya elköteleződési problémákat okoz és végső soron fluktuációhoz vezet.

Az óradíj jól hangzik. Tiszta, korrekt, kiszámítható.
Csak épp semmi köze a valósághoz.

A munkahelyeken a legtöbb zavar nem a munkából jön.
Hanem abból, hogy valaki olyat mond, ami meghaladja a másik befogadóképességét arra a napra.
És ezt senki nem vallja be.

Az elmúlt napokban Csernus Imre egyik mondata szembejött velem néhányszor.

Ma már nemcsak az idő a tét, hanem az, hogy egyáltalán találjunk valakit, aki valóban illik a csapatba. Aki nemcsak megérkezik, hanem maradni és tenni is akar.

November különleges helyet foglal el az üzleti évben.
Egyfajta metszéspont: híd a lezárás és az újratervezés között.

"Soha ne hívj ki valakit, aki békében van a magányával és akit nem zavar, hogy egyedül van, mert mindig veszíteni fogsz."

Nemrég egy networking rendezvényen voltunk a kollégámmal.
Ő rutinosabban mozog az ilyen eseményeken, nekem valahogy nem a világom.
(Kétlem, hogy valaha is az lesz, de azért próbálkozom.)

Kb. tíz éve, amikor a weboldalt – amit most is olvastok – létrehoztam, nem akartam sem jogi, sem gazdasági, sem HR-oldalt.
Egyszerűen egy olyan felületet képzeltem el, ahol üzleti témákról lehet normálisan beszélni.
Nem szenzációhajhász módon, de nem is tankönyvszagúan, valahol a kettő között.

Hiába volt tegnap az óraátállítás, ma is "időben" ébredtem, azaz korán. Nem volt kedvem visszaaludni, nincs is annál rosszabb, amikor az ember másfél órával később, kótyagosan ébred újra. Inkább gyorsan összekaptam magam és elindultam friss péksüteményért. Az eső szemerkélt, mindenhol levelek hevertek és óvatosan kellett lépkednem, hogy meg ne...

Jogászként gyakran fordulnak hozzám ismerősök egy-egy "elsőre egyszerűnek tűnő" problémával. Ilyenkor sokszor nem is jogi szaktudásra vágynak, hanem arra, hogy valaki megerősítse bennük: helyesen érzik, hogy igazuk van. A baj ott kezdődik, amikor az erős igazságérzet találkozik a rideg piaci valósággal vagy éppen mások igazságérzetének teljes...

Nem vagyok moziba járó típus. Talán régen sem voltam az, mostanra pedig valahogy még ritkábban ülök be egy filmre. Nem tudom, én változtam-e, vagy a világ lett más – csak azt veszem észre, hogy már nem szúrják ki a szemem a nagy plakátok, nem jönnek szembe a régi, biztos ajánlások. A filmek helyére valahogy tévézések, sorozatok a Netflixen és...