Untatja a munkája? –Amikor az unalom nem válság, hanem jelzés

Van az a kérdés, amit időről időre mindenki feltesz magának.

Nem hangosan, inkább két e-mail között, egy kávé fölött, vagy este, amikor már megint ugyanarra a pontra jutott a gondolatmenet.

"Ez most tényleg ennyi?"

Nem drámai. Nem tragikus.
Csak… unalmas.

És ilyenkor jönnek a jól ismert válaszok: "kiégtél", "válts", "nem követed az álmaidat", "nem vagy elég motivált".

Őszintén?
Ezek ritkán segítenek.

Az unalom nem mindig belső válság

Az egyik legnagyobb tévedés, hogy a munkahelyi unalmat automatikusan lelki problémának tekintjük.
Mintha minden elégedetlenség személyes kudarc lenne.

Pedig sokszor nem az.

Gyakran egészen prózai okai vannak:

• túl jól megy, túl kiszámítható lett,

• nincs már döntési tér,

• a munka nem kihívás, csak rutin,

• vagy egyszerűen kinőtted azt a struktúrát, amiben dolgozol.

Ez nem válság.
Ez információ.

Amikor nem a munkát unod, hanem a szerepedet

Van az a helyzet, amikor a munka papíron rendben van: jó cím, korrekt fizetés, elfogadható kollégák.

Mégis minden nap egy kicsit nehezebb belekezdeni.

Ilyenkor gyakran nem a feladat a probléma, hanem az, hogy:

• nincs már valódi felelősség,

• nincs tét,

• nincs fejlődési irány,

• nincs mozgástér.

Magyarán: nem vagy benne igazán.

És ezt semmilyen motivációs idézet nem fogja megoldani.

A váltás nem mindig megoldás – néha csak menekülés

A "váltani kell" gondolat csábító.
Egyszerű. Látványos. Instagram-kompatibilis.

Csakhogy a váltás önmagában nem stratégia.
Ha ugyanazt a működést visszük tovább egy másik cím alá, az unalom is jön velünk.

Érdemes inkább előbb azt végiggondolni:

• mitől lett ez most kevés,

• mi hiányzik valójában,

• döntési kérdésről van szó, vagy strukturálisról,

• és egyáltalán: mit vársz el most a munkádtól.

Ez már nem romantikus kérdés.
Ez felnőtt kérdés.

Néha az unalom a legpontosabb jelzés

Az unalom nem ellenség.
Sokszor az egyetlen őszinte visszajelzés.

Nem sürget, nem kiabál, csak kitartóan ott van.
És ha elég sokáig figyelmen kívül hagyjuk, előbb-utóbb döntést követel.

Nem feltétlenül radikálisat.
Lehet, hogy csak keretváltást.
Lehet, hogy új felelősséget.
Lehet, hogy azt, hogy végre kimondjuk: ez már nem az én terepem.

Egy kevésbé látványos, de működő zárás

Nem minden unalom jelent kiégést.
Nem minden váltás jelent megoldást.

De minden tartós elégedetlenség jelent valamit.
És az általában nem az, hogy "nem vagy elég lelkes",
hanem az, hogy változott a helyzeted, te pedig még nem követted le.

Ez nem kudarc.
Ez egyszerűen élethelyzet.