Sokszínűség vagy befogadás? Miért számít a különbség?

Sokszínűség és befogadás – két szó, amit együtt mondunk, de nem ugyanarra gondolunk 

A sokszínűség és a befogadás ma már szinte elválaszthatatlan párosként jelenik meg a munkahelyi diskurzusban. Olyan gyakran hangzanak el együtt, hogy könnyű azt hinni, ugyanarról beszélünk. Pedig nem. És ez a különbség nem nyelvi finomság, hanem nagyon is gyakorlati kérdés.

Egy szervezet lehet sokszínű anélkül, hogy befogadó lenne. És az is előfordul, hogy egy munkahely alapvetően korrekt és emberi, mégsem igazán sokszínű. A kettő nem egymás szinonimája, és nem is automatikus következménye egymásnak.

A sokszínűség leggyakrabban látható különbségeken keresztül kerül szóba. Kor, nem, háttér, végzettség, származás. Ezek azok a jellemzők, amelyeket gyorsan észreveszünk, és amelyek mentén a munkahelyek gyakran "pipálják" a diverzitást. Csakhogy a valódi sokféleség ennél sokkal mélyebb. Tapasztalatokból, eltérő nézőpontokból, másféle gondolkodási mintákból áll össze. Abból, ahogyan valaki dönt, kérdez, reagál vagy éppen kételkedik.

Egy munkahely akkor sokszínű, ha különböző emberek dolgoznak benne. Akkor válik viszont igazán működőképessé, ha ezek az emberek nemcsak jelen vannak, hanem valóban helyük is van.

Itt jön képbe a befogadás.

A befogadás nem látványos. Nem plakát, nem kampány, nem gyors eredmény. Inkább az a mindennapi működés, amelyben az emberek nem érzik magukat kivételnek. Nem kell magyarázkodniuk, képviselniük egy csoportot, vagy bizonyítaniuk, hogy "oda tartoznak". Egyszerűen dolgozhatnak.

Egy befogadó munkahelyen nem az a kérdés, hogy ki miben más, hanem az, hogy mindenkinek van-e valódi hozzáférése lehetőségekhez, információkhoz, fejlődéshez. És hogy a különbözőség nem válik-e csendes hátránnyá.

Sok szervezet ott csúszik el, hogy a sokszínűséget elsősorban külső elvárásként kezeli. Gyors válaszként társadalmi nyomásra. Ilyenkor könnyű beleesni abba a hibába, hogy a különbség láthatóvá válik, de a befogadás nem történik meg. Az érintett pedig egy idő után nem felszabadultnak, hanem kitettségben lévőnek érzi magát.

Ez hosszú távon nemcsak az egyénnek megterhelő, hanem a szervezetnek is. Aki nem érzi magát biztonságban, az nem fog kockáztatni, nem fog igazán hozzájárulni, és nem marad sokáig.

A sokszínűség tehát inkább arról szól, kik vannak jelen.
A befogadás pedig arról, hogyan működik a közeg.

A kettő közti különbség megértése nem elméleti kérdés. Segít felismerni, hol van még dolgunk. Nem választani kell közülük, hanem összehangolni őket. Mert önmagában egyik sem hoz tartós eredményt.

Egy valóban befogadó szervezet képes arra, hogy bizonyos kérdésekben bizonytalan legyen. Hogy felülvizsgálja a saját beidegződéseit. Hogy ne csak elvárásokat fogalmazzon meg, hanem meghallgasson. Ez nem gyengeség, hanem érettség.

A különbségek nem azért vannak, hogy eltüntessük őket, hanem hogy dolgozni tudjunk velük. Nem beolvasztani kell, hanem elrendezni. Nem olvasztótégelyt építeni, hanem mozaikot.

Ettől lesz egy szervezet nemcsak korszerű, hanem hiteles is.