Amikor egy ügyfélkapcsolat már nem működik
Egy új ügyfélkapcsolat elején általában minden könnyűnek tűnik. Van benne lendület, kíváncsiság, egyfajta kölcsönös udvariasság. Úgy érezzük, hogy ez akár jól is működhet. Aztán telik az idő, és valami lassan elmozdul. Nem történik semmi látványos. Nincs konfliktus, nincs nagy törés. Csak egy furcsa érzés, hogy már nem ugyanaz.
A beszélgetések rövidebbek lesznek. A válaszok késnek. A projekt nem halad, csak történik vele valami – mindig épp annyi, hogy még ne lehessen kimondani: ez nem működik. Az ember ilyenkor hajlamos magát hibáztatni. Talán mi nem voltunk elég rugalmasak. Talán túl sokat várunk. Talán csak türelmesebbnek kellene lenni.
Közben az idő furcsán kezd viselkedni. Megbeszélések csúsznak el, majd hirtelen sürgőssé válnak dolgok, amelyekről addig hetekig nem esett szó. Az együttműködés ritmusa darabossá válik. Nem azért, mert sok a munka, hanem mert nincs közös tempó. Mintha mindenki más zenére lépne.
A döntések sem ott születnek meg, ahol kellene. Vagy nem születnek meg egyáltalán. Mindig van még egy kör, még egy egyeztetés, még egy "nézzük meg másképp". A projekt nem előre halad, hanem oldalra. Körbe. Egy ponton már nem az a kérdés, mit csinálunk, hanem az, hogy miért nem jutunk sehova.
Az egyik legnehezebb felismerés az, amikor rájössz: te ott vagy, a másik fél viszont csak formálisan. Anyagok késnek, visszajelzések elmaradnak, a felelősség elmosódik. A munka egyoldalúvá válik. Nem azért, mert valaki rosszindulatú, hanem mert egyszerűen nem fontos neki ugyanúgy.
A kommunikáció ilyenkor kiszámíthatatlanná válik. Hosszú csendek után hirtelen elvárások érkeznek. Kontextus nélkül. Mintha a projekt addig nem is létezett volna. Ez nemcsak a tervezést teszi lehetetlenné, hanem lassan kikezdi a bizalmat is. Az ember egyre inkább készenlétben van, miközben nem tudja, mire.
A pénzről általában ilyenkor kezd nehéz lenni beszélni. Az ár előtérbe kerül, minden más háttérbe szorul. Nem az érték, nem a felelősség, nem az együttműködés minősége. Csak az összeg. Mintha minden döntés mögött az a kérdés lenne: "megéri-e nekem", de az soha nem hangzik el, hogy "megéri-e együtt".
A feladatok közben észrevétlenül szaporodnak. Apróságokként érkeznek, következmények nélkül. Egy idő után már nem is tudod pontosan, hol húzódnak a határok. A projekt nyúlik, a fókusz szétcsúszik, az energia fogy. Nem látványosan, csak annyira, hogy estére már ne legyen kedved hozzá.
És vannak azok a pillanatok, amikor a pénzügyek elkezdenek csúszni. Először csak kicsit. Magyarázatokkal. Később már magyarázat nélkül. Ilyenkor derül ki igazán, hogy mennyire számítasz partnernek. A fizetés ritkán adminisztrációs kérdés. Sokkal inkább viszonyjelzés.
Ezekben a helyzetekben nincs egyetlen nagy piros zászló. Inkább sok apró, alig észrevehető elmozdulás. És mire összeáll a kép, már benne vagy egy kapcsolatban, ami aránytalanul sokat vesz el, miközben egyre kevesebbet ad.
A tudatos működés nem ott kezdődik, hogy minden együttműködést működésre bírunk. Hanem ott, hogy felismerjük: nem minden kapcsolat érdemli meg ugyanazt az időt, figyelmet és energiát. És néha az a legprofibb döntés, ha csendben hátralépünk.