Amikor az eredmény mindent visz, a jólét mindig fizet

Az elmúlt években sok szervezet került nyomás alá. Veszteségeket kellett ledolgozni, elmaradásokat behozni, bizonyítani, hogy "működünk". Ilyenkor a fókusz szinte törvényszerűen az eredményre szűkül. A számokra, a teljesítésre, a tempóra. A jólét pedig háttérbe szorul, mint valami puha, későbbre hagyható téma.

Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a jólét nem vezetői kérdés. Nem menedzsmentfeladat. Majd megoldja mindenki magának.

A jó vezetők pontosan tudják, hogy ez nem így van.

A jólét nem eszköz, amivel jobb eredményt lehet kipréselni. Nem jutalom és nem motivációs trükk. Öncél. És közben nagyon is összefügg azzal, hogyan működik egy szervezet. Egy vezető döntései nemcsak a teljesítményt befolyásolják, hanem azt is, milyen állapotban vannak azok az emberek, akik ezt a teljesítményt hozzák. Gyakran nemcsak ők, hanem a családjuk is.

Amikor jólétről beszélünk, nem wellnessprogramokra kell gondolni. A jólét legegyszerűbb formájában az a képesség, hogy valaki jól érzi magát a bőrében, és közben képes hatékonyan működni. Hogy van ereje reagálni az élet természetes hullámzására. A nehezebb és a könnyebb időszakokra is. Hogy szellemileg, érzelmileg, társas kapcsolataiban és fizikailag is egyensúlyban tud maradni.

Ez nem elvont fogalom. A tapasztalat is azt mutatja, hogy azok az emberek, akiknek a jóléte rendben van, rugalmasabban gondolkodnak, könnyebben együttműködnek, jobban kezelik a konfliktusokat. Nemcsak hatékonyabbak, hanem elviselhetőbbek is a környezetük számára. És igen, hosszú távon eredményesebbek.

A jó hír az, hogy a jólét nem kizárólag egyéni felelősség. A csapatok és a szervezetek működése is rengeteget számít.

Képzeljünk el egy helyzetet. Egy újonnan felvett felsővezetőt, aki nemzetközi csapatban dolgozik. Az üzleti partnerek más időzónában vannak, a munka pörög, az elvárások magasak. Eleinte mindenki bírja. Később egyre később feküdnek le, egyre több energiát tesznek bele, egyre kevesebb marad másra. A teljesítmény megvan, az egészség és a magánélet viszont elkezd repedezni.

És ott van a kimondatlan félelem: ha most lassítunk, ha határt húzunk, akkor ránk sütik, hogy mi vagyunk a fejlődés akadályai.

Ilyenkor derül ki, mit jelent valójában az, hogy egy vezetőnek számít a jólét. Nem elméletben, hanem döntésekben. Abban, hogy mit tolerál, mit vár el, mit mond ki és mit nem.

Ez a kérdés nem csak vezetői szinten jelenik meg. A legtöbben nap mint nap találkozunk vele. Mit teszünk előre? A munkát vagy magunkat? És a válasz általában nem meglepő.

Tízből kilencszer a munkát választjuk. Főleg csapatban. Mert senki nem akar kilógni. Senki nem akar gyengének tűnni. Senki nem akar az lenni, aki "nem bírja".

Csakhogy ha valaki tartósan nem teszi prioritássá a saját jólétét, annak mindig ára lesz. Lehet, hogy nem azonnal. Lehet, hogy csak később. De elkerülhetetlenül.

Mert senki sem akar első lenni a táncparketten. De ha mindenki túl sokáig áll a fal mellett, előbb-utóbb elfogy a zene.

A munkahelyi jólét csak akkor valósulhat meg, ha nem csak egy ember érzi fontosnak és tesz is érte. De ahhoz, hogy mindenki ezt tegye, ahhoz valakinek először el kell kezdenie, példát kell mutatnia.

Kicsit olyan ez, mint amikor egy esküvőn vagyunk, s óvatosan körbepillantva azt látjuk, hogy a táncparkett üres és valahogy senki sem akar első lenni, de abban a pillanatban, amikor valaki úgy dönt, hogy táncol, akkor szinte perceken belül megtelik a táncparkett.

Sokan közülünk nem érzik jól magukat, ha bármit is kezdeményezniük kell, de ha egyszer valaki megteszi, azzal szinte láthatatlanul feljogosít másokat is, hogy ugyanezt tegyék.

Mi kell ahhoz, hogy valaki az első legyen, ha a jólétről van szó?

Lépjen elsőként a táncparkettre.

Ha valaki vezetőként valami mellett kiáll, akkor erőteljes példakép-effektust hoz létre.

Ha valaki kiáll a saját jóléte mellett és megtagadja a fizikai vagy mentális egészségére kihatással járó munkát, akkor nem csak önmagáért, hanem mindenkiért, aki körülötte áll, kiáll.

Titokban valójában mindenki prioritást akar adni a saját jólétének, ezért nyíltan is engedélyt kell nekik adni. Az alkalmazottaknak szükségük van arra, hogy a vezetőjük legyen az első a táncparketten.

Vannak módszerek, amelyekkel lehet gondoskodni arról, hogy ez a hatás ne csak teátrális pillanatként maradjon meg az emlékezetben, hanem hosszan kitartson. Persze nyilván nehéz ezt folyamatosan szem előtt tartani, amikor a munka, a határidők miatti nyomás könyörög a figyelemért, az időért.

"Mit változtat egy késő este vagy kora reggel?" - kérdezzük magunktól, amíg végre tudatosul bennünk, hogy ebből az egyszeri alkalomból végül húsz, majd száz lett...

A munkahelyi jóléti kezdeményezések gyakran arra összpontosítanak, hogy eszközöket és készségeket adjanak az alkalmazottaknak, hogy ezáltal képessé tegyék őket a felelősségvállalásra saját mentális egészségükért és jólétükért.

A valóságban azonban túl gyakran fordul elő, hogy sokan az irodában töltött időt értékelik a teljesítmény helyett, " az órát figyelik", az irodában való jelenlétet az elkötelezettség jelének tekintik és a hét minden napján, szinte 24 órában rendelkezésre állást várnak el, ezzel pedig károsítják a munkatársaik pszichológiai egészségét.

A teljes kiégés felé vezető lassú út egy egész vállalatot érinthet, behatolhat az otthoni életbe és a személyes kapcsolatokba és a károk tovagyűrűző hatását idézheti elő. A kiégés emberi költsége a szervezet bármely szintjén elfogadhatatlan, hiszen a jólét az ember alapvető célja.

Természetesen a vállalkozásoknak és a vezetőknek nem kell felhagyniuk az üzleti növekedésre és a jövedelmezőségre való összpontosítással, de közben az emberek megbecsülését és szakmai képességeik fejlesztését, valamint jólétük építését kellene nemes "eszköznek" tekinteni mindkettőhöz. Ennek pedig a vállalati kultúrával és az általuk hirdetett értékek érvényesítésével kell kezdődnie. 

Az öngondoskodás és az együttérzés alapvető vezetői készségek, amelyek nemcsak az egyéni kiégést akadályozzák meg, hanem az emberekről való őszinte gondoskodás kultúráját is kialakítják, amely humanizálja a munkát.