Kemény igazságok, amelyek jobb vezetővé tesznek

Erősnek lenni olyan, mint úrinőnek lenni. Ha bizonygatni kell, akkor valószínűleg nincs miről beszélni.

Ez a mondat nem a hatalomról szól, hanem arról a bizonytalanságról, amely akkor jelenik meg, amikor valaki vezetői szerepbe kerül, de belül még nem rendeződött el benne, mit is jelent ez valójában. A vezetésről sokat beszélünk, mégis feltűnően keveset a lényegéről. Inkább címekről, pozíciókról, módszerekről és eszközökről. Arról, hogy mit kell csinálni és hogyan kell "vezetőként viselkedni". Sokkal ritkábban arról, hogyan gondolkodik egy vezető, és mit kezd a saját bizonytalanságával, hibáival, egójával.

Egy kinevezés önmagában nem tesz vezetővé. Legfeljebb lehetőséget ad rá. A cím nem végpont, hanem kezdet. Egy folyamat eleje, amelyben valaki vagy elkezd valódi befolyást szerezni, vagy fokozatosan elveszíti azt. A titulus adhat formális erőt, de a vezetés soha nem ott dől el. Az emberek nem a címeket követik. A menedzsereket gyakran elfelejtik, a vezetők viszont nyomot hagynak – nem a pozíciójuk miatt, hanem a hatásuk miatt.

A vezetők nem járnak követőkkel. Beosztottakkal igen. Követőkkel nem. Az, hogy valaki hajlandó-e valóban követni, mindig a vezető viselkedésén múlik. Ez kényelmetlen igazság, mert azt jelenti, hogy a hierarchia önmagában semmit nem garantál. A követés döntés kérdése. Napról napra.

A szakértelem alapfeltétel, de önmagában kevés. Aki azt gondolja, hogy a tudása majd megoldja helyette a vezetést, előbb-utóbb falakba ütközik. A vezetés nem a tudás birtoklása, hanem annak értelmezése és alkalmazása embereken, helyzeteken és konfliktusokon keresztül. Ez már nem technikai kérdés, hanem viselkedési.

A hatalom sem tesz vezetővé. Sok pozíció jár tekintéllyel, de a tekintély nem azonos a vezetéssel. A kérdés mindig ugyanaz marad: ha nem lenne kötelező, akkor is megtennék, amit kérsz? Ha a válasz nem egyértelmű, akkor ott nem vezetés van, hanem irányítás. Az igazi vezetőknek önkéntes követőik vannak, az önkéntesség pedig bizalmat feltételez. Jellemet, következetességet, szakmai hitelességet és emberi érzékenységet. Ezek nem látványos tulajdonságok, de nélkülük a vezetői szerep gyorsan kiürül.

A vezetők hibáznak. Letérnek az útról. Néha az egójuk, máskor a bizonytalanságuk miatt. Ez önmagában nem probléma. A gond ott kezdődik, amikor ezt nem ismerik fel, és inkább ragaszkodnak a látszathoz, mint a valósághoz. Sok tehetséges ember nem kapja meg azt a tiszteletet, amelyet vezetőként megérdemelne, nem azért, mert alkalmatlan, hanem mert nem tanulta meg értelmezni a saját vezetői működését.

Az emberek nem a cégeket hagyják el. A vezetőket hagyják el. Pontosabban azt a vezetői működést, amelyben nem érzik magukat számítónak, értettnek, biztonságban. A legtöbb kudarc nem rossz stratégia miatt történik, hanem azért, mert valaki összekeveri az irányítást a vezetéssel.

Vezetővé válni nem ambíció kérdése. Nem inspirációé. Hanem annak a hajlandósága, hogy szembenézzünk néhány kényelmetlen igazsággal, és együtt tudjunk élni velük anélkül, hogy állandóan bizonygatnunk kellene a szerepünket.