Aktatáskások, punkok és strandpapucsosok – avagy minden szeptember újrakezdés

Huszonöt évvel ezelőtt az életemben valami végérvényesen megváltozott. Egy nap alatt letértem a biztonságot nyújtó, megszokott útról és beléptem a felelősség ismeretlen kapuján: megkezdtem a főiskolai éveimet. Az otthon melege, a szülői fészek és az ismerős város helyét egy idegen nagyváros zajos pezsgése vette át.

Az első reggelen, a készülődés perceiben nem az órarendet, hanem a saját jövőmet próbáltam megfejteni. Tizennyolc évesen még a ruha, a frizura leple mögé bújva kerestem önmagam. Bár a külvilág előtt magabiztosnak akartam látszani,  tele voltam bizonytalansággal, kérdőjelekkel.

A főépülethez érve egy zsibongó, izgatott tömeg fogadott. A beszélgetések és a feszült nevetések keveredtek a levegőben. Láttam tanácstalan tekinteteket, amelyek pontosan a saját bizonytalanságomat tükrözték vissza és voltak, akik már az első pillanatban úgy viselkedtek, mintha mindig is ide tartoztak volna. Az aula egyszerre volt félelmetes és hívogató, egy teret képezett, ahol mindenki a saját helyét kereste.

Az első előadóterem gyorsan megtelt. Leültem, de az előadás helyett a környezetemet vizsgáltam: a gesztusokat, a feszültség oldásának módozatait. Nem ismertük egymást, de összekötött minket a jövő, a változás ígérete.

Később persze változott a ritmus. A padsorok kiürültek, a lelkesedés megkopott, a folyosói beszélgetések fontosabbak lettek, mint az előadások. De az első nap érzése – az, hogy beléptem egy világba, ahol bármi megtörténhet – örökre belém égett.

Az üzleti párhuzam – szeptember az irodában

Valami hasonló történik ma is, amikor szeptemberben visszatérünk az irodába. Már az első reggelen ott a kérdés: mit vegyünk fel? Hogyan rejtsük el a nyár könnyelműbb napjainak nyomait? Hogyan legyünk egyszerre frissek és magabiztosak?

Az irodai közeg is pont olyan sokszínű, mint annak idején az aula. Van, aki izgatottan mesél a nyári élményekről és van, aki fáradtan, közönyösen ül le az asztalához. Ott a mindig elegáns kolléga, aki szeptemberben is kifogástalan és ott a lazább, "strandpapucsos" típus, aki nehezen vált vissza a formális keretek közé. 

Ahogy régen a nagyelőadó jelentette az új kezdetet, ma szeptember első napja hordozza ugyanezt az érzést.  

A tanulság

A főiskolai első nap arra emlékeztet, hogy minden kezdet tele van sokféleséggel. És a sokféleség erő. Az izgatottak lelkesítenek, a közönyösek józanítanak, a különcök színt hoznak, a barátkozók közösséget teremtenek. Ugyanez igaz a munkahelyeken is.

Vezetőként szeptemberben az a feladat, hogy ebből a sokféleségből működő egészet formáljunk. Hogy a lelkesedés ne múljon el két hét alatt, a közönyösök új lendületet kapjanak, a különcök színessége pedig erőforrássá váljon. 

Munkatársként pedig szeptember lehetőség: új lap, új kapcsolatok, új ritmus. Ahogy egykor a gólyatábor barátságai szövődtek, ma is születhetnek új szövetségek, együttműködések, közös élmények.

Konklúzió – szeptember, a közös rajt

A szeptember mindig több, mint egy szimpla hónap. Ez az a pillanat, amikor mindenki picit újrakezdheti: vezetőként, munkatársként, emberként. Ahogy huszonöt évvel ezelőtt az aula zsibongása vezetett a nagy előadóba, most a nyár után az első nap hangulata nyitja meg előttünk az őszt.

A kérdés viszont ma is ugyanaz, mint akkor: hogyan használjuk ki az első nap lendületét? Megőrizzük a figyelmet, a jelenlétet, az energiát, amely most még bennünk van vagy hagyjuk, hogy szép lassan elszivárogjon? 

Huszonöt éve még csak vártam, mi történik majd velem. Ma már tudom, mennyi minden épült abból az első napból és mennyi minden kezdődhet újra egy szeptemberi reggelen.