A számok nem hazudnak: az óradíj illúzió

Az óradíj jól hangzik. Tiszta, korrekt, kiszámítható.
Csak épp semmi köze a valósághoz.

Mert amikor az ember ránéz egy szakember cégadataira és ott az áll, hogy az éves árbevétel: 12–14 millió forint, akkor muszáj elmosolyodni.

Tényleg 60 ezres óradíjjal dolgozol?
Mert ha igen és mindent szabályosan, számlával, transzparensen csinálsz, akkor ez nagyjából heti öt-tíz órányi munkát jelent.
A számok nem hazudnak.

Mindegy, hogy marketinges, ügyvéd, coach vagy villanyszerelő valaki, a jelenség ugyanaz.
Sokan "prémium" szakemberként hirdetik magukat, miközben az éves árbevételük alapján ez inkább csak vágy, mint valóság.
A piac egyszerűen nem igazolja vissza azt az árazást.
Ilyenkor valami félrement: vagy a pozíció, vagy a kommunikáció, vagy maga az ajánlat.

Az óradíjas modell nem az értéket méri, hanem az időt.
Az ügyfelet pedig nem érdekli, hány órát dolgozol.
Ő csak azt akarja, hogy megoldódjon, amiért hozzád jött.
Ha csak időt adsz, nem eredményt, akkor láthatatlanná válsz.
Felcserélhető leszel. Mint a liszt a polcon, csak az árcédula más.

Gondolom, senkit nem lep meg, hogy én sem óradíjban dolgozom.
Azaz, mielőtt lebukok: az első tanácsadás díja az egyetlen óradíjas szolgáltatásom.
Ott még számolok időt, a fránya transzparencia és a "minden ember egyenlő" elv miatt.
Tehát tök mindegy, ki vagy, innen indulunk. Utána viszont minden egyedi.

Egyedül dolgozom, ismerem az időm, pontosan tudom, mennyi energia, tapasztalat és felelősség kell és van egy adott feladatban és mit adok érte cserébe. És ha elábrándozom egy irat felett és elcseszek vele még plusz egy napot, hát az az én dolgom. Nem kell kifizetni. 😄

Én ezért nem hiszek az óradíjban. A munkadíjban viszont igen. Mert abban benne van a szakmai felmérés, az arányosság és a valós érték. Az tisztességesebb, korrektebb és mindkét fél tudja, mire számíthat.