Ősz, eső, gondolatok

Hiába volt tegnap az óraátállítás, ma is "időben" ébredtem, azaz korán. Nem volt kedvem visszaaludni, nincs is annál rosszabb, amikor az ember másfél órával később, kótyagosan ébred újra. Inkább gyorsan összekaptam magam és elindultam friss péksüteményért. Az eső szemerkélt, mindenhol levelek hevertek és óvatosan kellett lépkednem, hogy meg ne csússzak, ugyanis ha Kaposvár tele van fákkal, akkor bizony falevelekkel is.

Az elmúlt napokban elővettem a ballonkabátot, a bőrkabátokat és a négy napos ünnep alatt elpakoltam a nyári ruhákat. Én nem vagyok az a kesergő alkat, aki az őszt az elmúlásként éli meg, sőt. Míg nyáron mi voltunk lengén öltözve, most a fák mutatják meg az alakjukat. Tehát nem elmúlás ez, semmiképp sem. Inkább egy stílusváltás. Mégis van valami más a levegőben. Talán a hosszú hétvége, talán az őszi szünet miatt, de a város most még csendesebb, mint máskor. Bár Kaposvár amúgy sem az a lüktető hely – van benne valami állandó lassúság, egyfajta halk, nyugodt ritmus. Az utcák gyakran üresek, az emberek mintha inkább elbújnának a lakásokba, a boltokban sincs tolongás. Van ebben valami megnyugtató, mégis elgondolkodtató. Nem hirtelen érzés ez, inkább valami, ami már egy ideje lassan érlelődik bennem, egyfajta vágy a változásra. A változás sokszor nem látványos. Nem feltétlen új évszak, új munka vagy új cél – néha csak annyi, hogy másképp nézünk ugyanarra. Az elmúlt napok csendje közben valahogy ez is megfogalmazódott bennem. Hogy talán nem mindig kell nagy fordulat, elég néha csak egy apróbb elmozdulás, egy finom új arány.

A bloggal is így vagyunk. Nem akarunk mindent újratervezni, sem drámai irányváltást bejelenteni – inkább csak kicsit átrendezünk, frissítünk, levegőt engedünk be. Mint amikor az ember otthon átpakol néhány bútort, és egyszer csak jobban érzi magát a térben.

Ha visszagondolok, a blogunk – és maga az oldal is – mindig ugyanazt a célt szolgálta. Nem akartunk bulvárt, sem hangzatos lózungokat. Olyan felületet szerettünk volna, ahol lehet kicsit lassabban gondolkodni, ahol az üzleti világ kérdései mögött ott maradhat az emberi rész is. Nem pár odavetett mondatban, hanem egy saját gondolatvilágban.

Mi még nem a ChatGPT-korszakban kezdtük. Akkoriban még az írás volt a kifejezés egyik formája, nem a tartalomgyártásé. Most, amikor bárki pár kattintással szöveget alkothat, nekünk talán még fontosabb, hogy a saját hangunk megmaradjon.

És most is ezt visszük tovább, csak egy kicsit más ritmusban. Lesznek továbbra is hosszabb írások, de ritkábban – kéthetente. Persze lesznek rövidebb, személyesebb bejegyzések is: pillanatok, megfigyelések, apró felismerések, amik nem akarnak többnek látszani, mint amik. Őszinték, valóságosak, emberiek.