A nem megfelelő toborzás ára nem a bér, hanem az idő.

Ma már nemcsak az idő a tét, hanem az, hogy egyáltalán találjunk valakit, aki valóban illik a csapatba. Aki nemcsak megérkezik, hanem maradni és tenni is akar. 

Aki nemcsak jól mutat a papíron, hanem a mindennapi munkában is hozzátesz. 

A munkaerőpiac tele van mozgással, de a valódi illeszkedés ma is ritka kiváltság. 

Mindkét oldalon kompromisszumok születnek: a cégek engednek az elvárásokból, a munkavállalók az álmaikból. 

És közben valahol elvész az egyensúly, az a pont, ahol a szakmai illeszkedés és az emberi kémia még találkozik. 

A kérdés ezért nem az, hogy mennyi idő vész el.
Hanem az, hogy mi a nagyobb veszteség: az idő vagy a kompromisszum?