Multitasking mítosz

A multitaskingról túl sok szó esik.
Arról, hogy jó-e, rossz-e, hatékony-e, káros-e.
Pedig a kérdés sokkal egyszerűbb: létezik, és működhet is, csak nem mindenkinek és nem minden helyzetben.

Vannak emberek, akiknél az osztott figyelem természetes működés.
Több feladat között is megtartják a logikát, a döntési keretet, a ritmust.
Másoknál ugyanez szétesést okoz, mert a figyelem nem minden helyzetben osztható meg következmények nélkül.

A multitasking tehát nem teljesítmény és nem hiba.
Egy működési mód.
Olyan, amely bizonyos feladatoknál jól használható, más helyzetekben viszont egyértelműen rontja a fókuszt és a minőséget.

A probléma ott kezdődik, amikor minden helyzetre ugyanazt a működést próbáljuk ráhúzni. Amikor a stratégiai döntést, a személyes konfliktust vagy egy érzékeny vezetői helyzetet ugyanazzal a figyelemmel kezelünk, mint egy adminisztratív teendőt.

Nem az a kérdés, hogy valaki tud-e multitaskingolni.
Hanem az, hogy felismeri-e, mikor nem szabad.

A jó működés nem a "mindent egyszerre" technikája.
Sokkal inkább annak megkülönböztetése, hogy mi az, ami elfér osztott figyelemmel és mi az, amihez valódi jelenlét kell.

A multitasking létezik, működik, használható.
Csak nem univerzálisan.
És nem helyettesíti a fókuszt, a döntést vagy az átlátást.

A teljesítmény nem abban mérhető, hogy hány feladatba kezd bele valaki, hanem abban, hogy mikor képes egy dologra igazán figyelni.