Vezetés bizonytalan környezetben

Válság idején mindig megjelenik a vágy egyetlen jó megoldás iránt. Egy vezetési stílus iránt, ami működik, megnyugtat, irányt ad. Valami, amihez lehetne ragaszkodni akkor is, amikor minden más kicsúszik a kézből. Ez a vágy nem új. Az alkimisták is valami hasonlót kerestek, csak ők bölcsek kövének hívták.

A vezetésben sincs ilyen kő.

A környezet, amelyben ma vezetni kell, folyamatos nyomás alatt áll. Az emberek a megélhetésükért aggódnak, a munkájukért, az egészségükért. A szervezetek működése újra és újra átrendeződik, miközben a bizonytalanság nem átmeneti állapot, hanem háttérzaj. Ehhez társul a kiábrándultság: intézményekből, döntésekből, vezetőkből. Mindez egy olyan globális térben, ahol válság már nem kivétel, hanem alaphelyzet.

Ebben a közegben a vezetés régen nem pozíció. Inkább folyamatos alkalmazkodás. Olyan működés, amelynek nincs végleges formája.

Sokan mégis keresik az "igazi" vezetési stílust. Azt, amely válságban is működik. De minél tovább nézzük a gyakorlatot, annál világosabbá válik: nincs egyetlen modell, amely minden helyzetre válasz lenne. Ami működik, az nem stílus, hanem arányérzék. Annak felismerése, hogy mikor mire van szükség.

Van, amikor a vezetőnek keménynek kell lennie. Amikor a túlélés a kérdés, és nincs idő hosszas egyeztetésekre. Ilyenkor világos irány kell, gyors döntések, és az a képesség, hogy rövid távú veszteségeket vállaljunk azért, hogy egyáltalán maradjon jövő. Ez a működés válságban elengedhetetlen. De ha állandósul, felőrli az embereket.

Van, amikor a vezetőnek rugalmasnak kell lennie. Nem csak reagálni, hanem kísérletezni. Észrevenni azokat a jeleket, amelyek még nem hangosak, de már mutatják, hogy a régi megoldások nem fognak működni. Ez az a működés, amely mozgásteret ad az átalakuláshoz. De önmagában ez sem elég, ha közben elfárad a szervezet.

És van, amikor a vezetőnek egyszerűen jelen kell lennie emberként. Figyelni, tartani, elviselni a bizonytalanságot másokkal együtt. Ez nem gyengeség, hanem stabilitás. A pszichológiai biztonság nem kényelmi elem, hanem feltétele annak, hogy az emberek gondolkodni, alkotni, teljesíteni tudjanak akkor is, amikor minden mozgásban van.

A nehézség nem abban rejlik, hogy ezek közül melyik a "helyes". Hanem abban, hogy mikor melyikre van szükség. A válság sok vezetőt beragaszt a kemény üzemmódba. Érthető. De hosszú távon ez kiéget. Nemcsak a csapatot, hanem magát a vezetőt is.

Azok működnek tartósan, akik képesek váltani. Nem stílusok között, hanem állapotok között. Akik érzik, mikor kell irányt adni, mikor kell teret hagyni, és mikor kell egyszerűen ott maradni. Nem tökéletesek. Nem ikonok. Nem hangosak.

De most rájuk van a legnagyobb szükség.