A fal, ami összeköt

2025.08.05

Ma reggel, miközben a híreket görgettem, Robert Frost Mending Wall c. verse is feltűnt.

Magyar gimnáziumba jártam, így az amerikai költészet valahogy kimaradt az életemből. Talán épp ezért, ha időnként – teljesen véletlenül – szembejön egy-egy külföldi vers, akkor elolvasom.

A Mending Wall egy falról szól. Két szomszéd minden tavasszal újra felépíti, amit a tél, a szél, a vadak és az idő szétbontott.

Robert Frost a 20. századi amerikai költészet egyik legmeghatározóbb alakja. Négyszeres Pulitzer-díjas szerző, akit gyakran a modern amerikai líra legemberibb hangú képviselőjeként emlegetnek. Verseiben a természet, az elszigeteltség, a hétköznapi döntések és a belső erkölcsi kérdések jelennek meg úgy, ahogy a legfontosabb dolgok szoktak: csendben, pontosan, minden dísz nélkül.

A Mending Wall nem ad tanítást. Csak egy érzést hagy ott: azt, amit akkor ismerünk fel, amikor már nem hisszük el feltétlenül, amit mindig is mondtak nekünk. Hogy vannak falak, amiket nem építeni kellene, hanem végre hagyni leomlani. 

És hogy miért fontos ez egy üzleti blogon?

Mert ha a szomszédot lecseréljük partnerre, a falat pedig szerződésre, CRM-rendszerre, NDA-ra vagy joglemondó nyilatkozatra, akkor hirtelen nagyon is ismerős lesz a kép.

A kérdés tehát nem az, hogy építünk-e valamit, hanem az, hogy mit, miért és hogyan.

Van, aki falat húz maga köré. Más inkább hidat próbál. Van, aki előbb a kapcsolatot építi és csak aztán a kereteket. Más előbb biztosítja a kereteket és csak azután enged közelebb.

Vannak vezetők, akik megbíznak, kérdeznek, tárgyalnak – aztán aláírnak egy tömör, világos szerződést, mert tudják, hogy a lényeg nem a záradékban dől el, hanem abban, ami a közös munka során történik.

Mások már az első lépés előtt biztosítják magukat: NDA-t kérnek, a prezentációt csak záradék mellett küldik és minden kapcsolatot dokumentummal indítanak. Nem feltétlenül bizalmatlanok, csak tapasztaltak. Vagy épp egyszer megégették magukat. Esetleg csak hallották, más hogyan járt és nem kockáztatnak.

Egyik hozzáállás sem jobb a másiknál. A különbség csak a háttértörténetben van.

Ahogy telnek az évek, az ember megtanul különbséget tenni bizalmatlanság és előrelátás, óvatosság és rugalmatlanság között. Megtanulja felismerni, mikor kell precíz, zárt rendszer és mikor elegendő a korrekt szándék. Mert nem a dokumentum hossza vagy a nyilatkozatok száma dönti el, milyen lesz egy együttműködés. Hanem az, ami közben történik vagy éppen nem történik meg.

Vannak ügyfelek, akikkel húsz éve dolgozunk. Nem a papír miatt, hanem mert a szándék mindig egyértelmű és van lojalitás. És vannak olyan helyzetek is, amikor pontosan tudjuk: ha nincs minden részlet előre rögzítve, másnap már nem ugyanazt értjük ugyanazon a mondaton.

Frost falépítő szomszédai nem ellenségek, csak máshogy látnak. Talán ez a legérdekesebb ebben az egészben. Hogy a fal nem a bizalmatlanság szimbóluma, csak egy reakció a világra. Ami egyesek szerint óvatosság, mások szerint szükségtelen távolságtartás. És mindkettő lehet indokolt.

A fal tehát nem jó vagy rossz.
Csak jelen van.

És miközben újra meg újra felépítjük, talán érdemes közben arra is figyelni, mit építhetünk még: kapcsolatot, szándékot, közös nyelvet.
Mert lehet, hogy épp ezek azok, amik hosszú távon megtartanak – még akkor is, ha a fal egy napon megint leomlik.