A céges karácsonyi buli és a felelősség

A karácsonyi céges buli minden évben ugyanarra a kérdésre fut ki: hol ér véget a munka és hol kezdődik a felelősség?

A legtöbb vállalat ilyenkor még szeretné elhinni, hogy "ez csak egy kötetlen este", a jog pedig ugyanilyen optimistán próbálná tettetni, hogy "a munkaviszony időn kívül nincs miről beszélni".

A valóság ennél egy fokkal kevésbé romantikus.

A céges rendezvény ugyanis nem magánprogram.
És az sem válik magánprogrammá attól, hogy van fényfüzér és pezsgő.
A munkáltató felelőssége ilyenkor is létezik, legfeljebb más formában.

Miért?
A vezető jelenléte, viselkedése, gesztusai továbbra is vezetői minták maradnak.
A kollégák viselkedése pedig továbbra is munkavállalói viselkedés marad akkor is, ha épp nem szerződésben rögzített munkaidőben történik.

A probléma mindig ott kezdődik, amikor valaki azt hiszi, hogy az este "mindent elbír".
A munkajog ezzel szemben úgy gondolkodik: a cég által szervezett program = a cég kerete.
És amit a cég keretében teszünk, annak vannak következményei.

Hol csúszik el a legtöbb céges buli?
Ott, ahol a felelősségérzetet felváltja a "majd holnap megbeszéljük" mentalitás.
A határok ilyenkor lazulnak, de a következmények nem lazulnak velük.

Tipikus helyzetek:

– minősíthetetlen megjegyzések
– "csak vicceltem" kategóriás sértések
– túl közeli fizikai kontaktus
– vezetői szerepből való kilépés
– munkavállalói szerepből való kilépés
– bármi, ami hétfő reggelre már nem "vicces"

A munkáltató felelősségét ezek nem oldják fel.
A munkavállalóét sem.

A jog nem a hangulatot értékeli, hanem a következményt.
Nem az számít, milyen jó volt a zene vagy hányadik pohárnál csúszott el a helyzet.
A jog azt nézi:
– volt-e munkáltatói szervezés,
– volt-e alá-fölérendeltség,
– és a történteknek volt-e hatása a munkaviszonyra.

Ha igen, akkor az ügy továbbra is munkaügyi ügy.
Csak épp csillogó fények között történt.

Mi segít megelőzni a bajt?
Nem szabályzat.
Nem körlevél.
Nem jófejség.

Ami számít: hogy legyenek határok. Nem azért, mert mindenki követi a vezetőt, hanem mert ha nincsenek kimondva, mindenki máshonnan hozza a sajátját.

A céges rendezvényeken nem minden munkavállaló tartja a szerepét azért, mert "jó a példa".
Van, aki tudja, hol a határ.
Van, aki nem.
És van, aki tudja, csak nem érdekli.

A valóság nem romantikus.
A legtöbb cégnél mindig van valaki, aki nem ismeri a határokat.
Vagy ismeri, csak nem tartja be.
Vagy egyszerűen úgy gondolja, hogy az alkohol majd elintézi helyette a következményeket.

És igen: mindig van valaki, akinek ezt másnap kezelnie kell.

A céges buli önmagában nem probléma.
A következmények azok.

A kérdés nem az, hogy "belefér-e".
Hanem hogy kinek a vállán landol, amikor nem fért bele.

A határok nem attól működnek, hogy mindenki jófej és belátó.
Attól működnek, hogy kimondjuk őket.

Mert a buli elmúlik.
A következmények maradnak.
És a másnap nagyon kellemetlen tud lenni.