A nem megfelelő toborzás ára nem a bér – hanem az idő.

Ezzel a mondattal találkoztam ma egy hirdetésben.

Részben igaz.

Ma már nemcsak az idő a tét, hanem az, hogy egyáltalán találjunk valakit, aki valóban illik a csapatba.
Aki nemcsak megérkezik, hanem maradni és tenni is akar.
Aki nemcsak jól mutat a papíron, hanem a mindennapi munkában is hozzátesz.

A munkaerőpiac tele van mozgással, de a valódi illeszkedés ma is ritka kiváltság.

Mindkét oldalon kompromisszumok születnek: a cégek engednek az elvárásokból, a munkavállalók az álmaikból.

És közben valahol elvész az egyensúly – az a pont, ahol a szakmai illeszkedés és az emberi kémia még találkozik.

Ti hogy látjátok? Tényleg az idő a legnagyobb veszteség – vagy a kompromisszum?